A hét tenger legkisebbikében, a magyar tenger partján a Westbay kikötőben élt egy vén kalóz, aki már negyVEN éve űzte az ipart. Rabolt, garázdálkodott, fosztogatott, paráználkodott, ivott, garázdálkodott, csalt és paráználkodott. De egy nap érezte, hogy már nem áll úgy az árbóc, már nem dagad a vitorla...ezért magához hívta legénységét. Egyesével végigmérte szutykos bandáját: Erikát alias Álszakállt, a környező gumicukor boltok rémét, a tagságbaszakadt Topeket, aki rendszeresen einstandolja a gyerekektől az üvegszemeket, Atit a sasszemet, aki még üvegszemeivel is képes felfedezni a szárazföldet, Degét, az erő-szak docensét, Mózsit, a félig sellőt, aki még a kapitány üvegszeméből is képes kicsalni a könnyet és a többi büdös, mosdatlan galád kalózt, de egyikükben sem találta meg azt az alantas hitványságot, ami a kapitány szintjére emelné őket. Ekkor izmosabbik jobb vállán felrikkantott Kampócsőr-szárazföldi nevén Gery, akit kitagadtak a papagáj dinasztiából, mert éjszakánként a galambtyúkokat sasolta-és eszébe juttatta, hogy neki van két zsivány fia is. Kapitányunk felvillanyozódott és jókedvében falábával érzékien, mint egy vaddisznó, berúgta egy rumos hordó dugóját. A nem csekély mennyiségű rum mindenkiből kihozta vakmerő énjét. Ekkor határozta el, hogy próbára teszi két...fiát.
Tú bí kántinyúúúd!
